További infók

További infók 2021-01-27T12:02:40+00:00

Az eddigi táborainkról

A vendégvárás és vendéglátás öröme évről évre hatalmába keríti a táborok szervezőit. A gyerekekkel és fiatalokkal való újbóli találkozás különös lendületet ad a sok-sok munkával járó táborszervezéshez. Amint közeledik a táborkezdés, és mind mélyebbre ássuk magunkat a munkában, úgy fokozódik az izgalom. A tábornyitó örömteli pillanatai pedig élménnyé teszik a tábort a szervezők részére is. Az utóbbi évek kimutatásai szerint a gyerekek mintegy 60-80 százaléka visszajáró táborlakó, nem ritka, hogy több éven keresztül is. Igen nagy azoknak a száma, akik „kinőtték” a gyerektáborokat, így a kamasz táborban folytatták, vagy pedig mint szervezők tértek vissza.

Ekkora népszerűségre nyilván senki sem gondolt, amikor 1993-ban, a vágtázó infláció évében megszerveztük első táborunkat. A Szólj, síp, szólj! népzenei tábor éppen akkor keresett új táborhelyet, mi pedig vállaltuk, hogy képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten jó házigazdái leszünk. Az első próbálkozás sikere további ötleteket adott. A Szólj, síp, szólj! népzenei tábor a magyar tájegységek gazdag népzenei világával, hangszereivel és dallamaival ismertette meg a gyerekeket. Csakhamar néptáncoktatással bővült a tevékenység. Egy-egy nyári találkozás a vajdasági népzenészek, néptáncosok és énekesek seregszemléjévé vált, a gálaműsor pedig a népművészet ünnepévé nőtte ki magát. Sajnos, 2002-ben már nem volt elegendő érdeklődő, így kénytelenek voltunk beletörődni, hogy a vajdasági népzenei eseménynaptár egy színfolttal szegényebb lett. Azonban 2011-ben leporoltuk a néptánctábor emlékeit és ismételten belevágtunk a szervezésben. Ezúttal a Játéktábor egyik altáboraként.

1995-től kezdve szervezzük meg a MIT-tábort, amely a kezdeti matematika, informatika és történelem, angol és német nyelv oktatásán kívül sok-sok más témával várta már a gyerekeket. Földrajz, képzőművészet, csillagászat, környezetvédelem, irodalom, fafaragás, színészet, szerb nyelv mint nem anyanyelv, újságírás, fitnesz, hip-hop szépen megfért egymás mellett az évek során. Huzamosabb ideig a MIT keretében tartottuk a Jó Pajtás nyelvművelő táborát. Néhány évig a kisegítő-tagozatos gyerekek egy kis csoportja is részt vett ebben a táborban. A sokszínűség jellemző az idei MIT-táborra is. Az évek során mindig nyitottak voltunk az újítások iránt és bizakodva fogadtunk minden új oktatási területet. Ezekben a táborokban is alapkövetelmény a magas színvonalú oktatás. Az iskolai tananyagra épülő, de attól merőben eltérő előadások ne a tanév meghosszabbítását jelentsék. Így vált a MIT-tábor tehetséggondozó, gyakorlati tudást nyújtó táborrá. Továbbra is a célunk, hogy a gyerekeket érdeklő témakörökben nyújtsunk új ismereteket, de a szabadidőben sem hagyjuk sorvadni az agysejteket. Az oktatók/képzők/trénerek felkérésekor különös körültekintéssel járunk el, ugyanis arra törekszünk, hogy a legjobbakat nyerjük meg a tábor részére. Így foglalkozás vezetőink jelentős része rendszeresen visszatér a táborba.

Voltaképpen a MIT-táborból nőtte ki magát a Játéktábor, amellyel 2000-ben próbálkoztunk először. Képzett gyerekanimátorok vállalták, hogy a tudatosan és célzatosan összeállított program szerint egy héten át, reggeltől estig játszanak a gyerekekkel. A játékok pedig olyan kódolt üzenetek, melyek révén a gyerekek észrevétlenül fejlesztik képességeiket, kreativitásukat, problémaelemző és –megoldó készségüket. Ezenkívül a csoportos feladatok megoldásával rájönnek a logikus gondolkodás lényegére, a tolerancia szükségességére, rádöbbennek arra, hogy a másságot megérteni is, tisztelni is érdemes. Mindez úgy becsomagolva, hogy a gyerekeknek élményt jelentsen. A játéktáborok sora szép példája annak, hogyan lehet hasznos szabadidőprogram keretében tartalmasan, élménydúsan készülni az élet nagy kihívásaira.

A gyerektáborokból „kiöregedõk” hívták fel figyelmünket arra, hogy Vajdaságban voltaképpen alig van ifjúsági tábor, amely színvonalas ellátást és magas szintű képzést nyújtana. Az ifjúsági táborok minden vonatkozásban másak, mint a gyerektáborok, de elsősorban gondolatiságban különböznek. A moravicai és pacséri ifjúsági táboraink nem csak „bulis táborok” voltak, hanem értékes tartalmat is kínáltak. Az eddig megtartott táborok igazolták, hogy a vajdasági fiatalokban igen is van igény a tényleges értékek megismerésére. Kiemelkedő magyarországi előadókat nyertünk meg annak érdekében, hogy szellemi felüdülést nyújtó előadásokat, műhelymunkákat tartsanak a minket leginkább érdeklő kérdésekről. Így váltak ezek a rendezvények az itteni középiskolások és egyetemisták egyik legjelentősebb találkozójává. Sajnos a nagy érdeklődés ellenére főkép az anyagi források hiánya miatt 2004 óta nem tudtuk megszervezni ezt a táborunkat.

2004-ben merült fel az ötlet, hogy talán szükséges lenne egy „átmeneti” tábor is a gyerek és az ifjúsági táborok között. Az ötletet tettek követték és még ugyanabban az évben megszerveztük az első kamasz tábort.

2013-ban az idő, a helyszín és az anyagi források hatékony kihasználásának érdekében sikerült kitalálni, hogyan lehet egy időpontban két külön tábort szervezni. Így egy időpontban kerül megszervezésre a Játék és a Kamasz tábor.

2014-ben ismét Moravicán (Bácskossuthfalván) táborozunk! Egy időpontban 3 tábor! A sok résztvevőhöz és a párhuzamos programokhoz, pedig kell az a nagy hely és az a rugalmasság a helyszín részéről, ami indokolttá teszi a változást!

2018-ban újragondoltuk a szervezői csapat programjait, képzéseit, felkészítését. Bevált! 🙂

Az eddig megtartott több, mint 70 önálló tábor közös jellemzője, hogy igényes ellátást, magas szintű tudást, tartalmas szabadidőt és maradandó élményt nyújtott. Ezeket a célkitűzéseket tartjuk szem előtt az idén is, amikor meghirdetjük az idei táborainkat.

A 2020-ban a járvány miatt elmaradt a tábor és a 2021-es táborok szervezésére is rányomta a bélyegét.

2022-ben a járvány előtti időszakhoz képest csökkent a résztvevők száma, a szervezői csapat azonban erősödött.

2023-ban újra növekszik a résztvevők száma.

A múlt

Előzmények: a 90-es évek elején részvettünk a tatai HÍD táborokban. Kedvet kaptunk hozzá!

I. év – 1993 nyara. Szólj síp, szólj! népzenei tábor az Ady Endre M.K. szervezésében. Az elsõ tábor! Moravicán, a futballpályán. Nem egész 60 résztvevõvel, nagyon jó hangulattal, a tatai táborból ismert játékmesterrel, és könnyes búcsúval. Már biztos volt, hogy lesz következõ is.

II. év – 1994 nyara. Szólj, síp, szólj! népzenei tábor. A helyszín már a moravicai id. Kovács Gyula Általános Iskola, kb. 100 résztvevõvel.

III. év – 1995 nyara. Két tábort szerveztünk. A már hagyományosnak számító Szólj, síp, szólj! népzenei tábort és az elsõ MIT-tábort. Táboronként több mint 100 résztvevõvel. Ekkor még nem gondoltuk, hogy lesznek visszatérõ táborlakók is, akik már ettõl a tábortól kezdve végig kitartanak mellettünk. Elõször résztvevõként, késõbb pedig szervezõként.

IV. év – 1996 nyara. Az elõzõ évben nagy sikert aratott MIT-tábort már két külön váltásban szerveztük meg. Így az eddigi két tábor egy harmadikkal bõvítettük a MIT II-vel. Az elsõ év, amikor saját játékmestereink önállóan vezetik a szabadidõ-programokat.

V. év – 1997 nyara. Felújítás miatt a moravicai iskola nem fogadhatta a táborokat. A pacséri Moša Pijade Általános Iskola fogadott be bennünket. A népzenei tábort néptánccal bõvítettük, de a helyszínváltozás miatt csak egy MIT-tábort szerveztünk. Táboronként már közel 200 résztvevõvel. Néhány visszajáró gyerek már rendezõként vett részt.

VI. év – 1998 nyara. Ismét a moravicai iskolában volt a Szólj, síp, szólj! népzenei és néptánctábor és a MIT-tábor. Meghívtunk két játékmestert a Zabhegyezõ Gyerekanimátorok Egyesületébõl. Megismerkedés, tapasztalatcsere, késõbb kapcsolattartás. Októberben megalakult a Zabhegyezõ GYAE vajdasági helyi csoportja, a VIGYORI csoport, ami egyben a moravicai Ady Endre M.K. szakosztálya is. Lendületes kezdés, év végéig számos gyerekprogram.

1999. A bombázások szele a táborok terveit is szétfújta.

VII. év – 2000 nyara. A MIT-tábort kibõvítettük az elsõ JÁTÉKTÁBORRAL. A táborlakók létszáma folyamatosan növekedett. Megjelentünk az Interneten is. A korosztályból kinövõ gyerekek közül egyre többen kérték az ifjúsági tábort.

VIII. év – 2001 nyara. Elsõ Ifjúsági tábor, közel ötven résztvevõvel. A Szólj, síp, szólj!-ban és a MIT+játéktáborban a 200-at is megközelítette a résztvevõk száma. A VIGYORI csoportnak a táborokon kívül évi 70 programja volt.

IX. év – 2002 nyara. Az ifjúsági táborban több mint 60-an fiatal sátorozott. A Játéktábort önállóan, külön váltásban szerveztük meg. A Szólj, síp, szólj! népzenei és néptánctábor a kevés jelentkezõ miatt elmaradt. Viszont a Játékban és a MIT-ben táboronként 250 résztvevõ vett részt, és még 100 gyerek jelentkezését nem tudtuk fogadni a táborhely korlátozott kapacitása miatt.

X. év – 2003 nyara. Ismét a pacséri iskola adott helyet a táboroknak. Már négy váltásban táborozunk. MIT táborból ismét két váltást szervezünk, de még így is minden táborban túljelentkezés van. Felmerült a gondolat, hogy ismét bõvíteni kellene.

XI. év – 2004 nyara. A 2003-as tervek valóra váltak. Eddigi kínálatunkat egy újabb táborral bõvítettük. Megszületett az elsõ Kamasz tábor. A helyszín továbbra is Pacsér.

XII. év – 2005 nyara. Az ifjúsági és a kamasztábor rendezvény/programszervezői képzéseinek sikerein felbuzdulva különálló képzéseket szervezünk évközben is az érdeklődők számára. A Játék, a MIT és a Kamasztáborral öregbítettük tovább a táboraink jó hírnevét. Az ifjúsági tábor azonban az anyagi források hiánya miatt elmarad. Minden táborra óriási az érdeklődés. A Kamasztáborban megduplázódott a résztvevők száma és a lakóinak 80%-a már volt valamelyik táborunkban. Ezekkel a táborokkal már túl vagyunk a 31-ik önálló táboron!

XIII. év – 2006 nyara. Az előző évben már jól bevált három tábor ebben az évben is nagy sikert aratott. Minden eddigi táboraink közzül ezek teletek meg leggyorsabban résztvevőkkel. A MIT táborban már júniusban sem tudtunk új jelentkezőket fogadni! Nagy ötletek születtnek a következő éveket illetően.

XIV. év – 2007 nyara. Az előző év tapasztalatai és felmerült ötletei alapján elkezdődik a rendezők képzési rendszerének tovább fejlesztése és modernizálása, ami mégszinvonalasabbá teszi a megszervezett játék, kamasz és MIT táborokat.

XV. év 2008 nyara. Túl a 40-ik táboron! Ezzel a környező országok egyik legnagyobb múltú táborává váltunk! Az előző évekhez képest is sokkal komolyabb szerepet tölt be a táborainkban az élménypedagógia alkalmazása.

XVI. év 2009 nyara. A tradició folytatódik! Szinte minden altáborunk megtellik még a jelentkezési határidő előtt. Összesen több mint 540 résztvevő és táboronként 50-60 rendező töltött a Játéktáborban, a Kamasztáborban vagy a MITben egy-egy hetet.

XVII. év 2010 nyara. 18 évesen nagykorúvá vált a tábor! Újragondoltuk a céljainkat és azok alapján a teljes tábor szervezési struktúráját! Így jöhetett létre a sok új program, a kötél kert, a szervezők képzési rendszerének újítása és megannyi fontos változtatás, amitől tovább nőhetett a tábor színvonala. Ebben az évben már megtalálhatóak voltunk a facebookon is!

XVIII. év 2011 nyara. Az élménypedagógiai foglalkozások szerves részévé vált a kötéltechnika. A MIT-tábor létszáma 229 résztvevővel megdöntötte az elmúlt évek rekordját. Már a táborzáráskor elkezdtünk készülni a 2012-es táborokra!

XIX. év 2012 nyara. 20-éve táborozunk!

XX. év 2013 nyara. Új kihívást találtunk a régi rendezők számára is! Párhuzamosan két tábort szervezünk! A játéktábor és a Kamasztábor egy időpontban, de külön programmal és külön időbeosztással! Mi lesz jövőre? 3 az 1-ben?

XXI. év 2014 nyara. Vissza Bácskossuthfalvára. Nagy helyszín és szívélyes fogadtatás a helyszín vezetői részéről. Három tábor egy időpontban.

XXII. év 2015 nyara. Ismét növekedésnek indult a táborlakók létszáma.

XXIII. év 2016 nyara. Többen voltunk, mint tavaly!

XXIV. év 2017 nyara.  A résztvevők és a szervezők létszáma is tovább növekszik. Ennek a tábornak köszönhetően újra gondoltuk a szervezők képzési rendszerét és a résztvevők szabadidős programját!

XXV. év 2018 nyara. Teljesen átalakult a táborok előtti felkészülési szakasz a szervezők számára. Tartalmasabb programok, nagyobb hangsúly a csapatépítésre. Eredmény: összetartóbb és lelkesebb csapat!

XXVI. év 2019 nyara. Még soha sem voltunk egyszerre ennyien egy táborban! 80 szervező és rengeteg résztvevő! Köszönjük a bizalmat, igyekszünk rászolgálni a jövőben is!

2020 a Covid miatt nem tudtuk megtartani a tábort 🙁

XXVII. év 2021 nyara. A covid okozta bizonytalanság miatt a tábort augusztusban tartottuk meg, a szokottnál kisebb létszámmal és rengeteg elővigyázatossággal és felkészüléssel.

XXVIII. év 2022 nyara. Újra a megszokott nyár elejei időpontban táborozhattunk. Viszont a résztvevők létszáma tovább csökkent. De ezzel együtt is sokak szerint az egyik leghangulatosabb tábort tudhattuk magunk mögött!

XXIX. év 2023 nyara. A jelentkezők száma újra növekszik. Sok új résztvevő és szervező volt kíváncsi ránk.

XXX. év Ne csak olvasd! Legyél részese! Jelentkezz most, mielőtt megtelne a kedvenc táborod! Kattints arra a táborra, amelyikben részt fogsz venni és töltsd ki a jelentkezési lapot! → Játék, MIT-tábor, Kamasztábor.

Kérdésed van? Valamit nem értesz? Írj emailt most!

Tudod-e, hogy miért ilyen közkedveltek a Nyári Táboraink?

Ha már jártál nálunk, akkor kapásból tudsz legalább öt jó érvet mondani, ám van egy, amin talán még a rendszeresen velünk táborozók is meglepődnek.
A Nyári Táborokat szeretik, akik a mérhetetlenül jó hangulatot tartják fontosnak. Az összesereglett táborlakók szinte órák alatt közösséggé alakulnak, ahol mindenki jól érzi magát. Ennek a közösségnek közös élményei, közös „ügyei” vannak. Te is ehhez a közösséghez tartozol?
Szeretik, akik azért jönnek, mert itt olyan ismeretekre tehetnek szert, amit sem az iskolában, sem a neten, sem az utcán nem szedhetnek össze. A különleges képzés egy-egy szakterületen elmélyült, sokszor sajátságos ismereteket ad. Rácsodálkozhatsz a minket körülvevő világra. És ettől könnyebben megérted, mi „hogyan működik”. Olvasd csak végig a kínálatot!

Szeretik, akik arra vágynak, hogy végre rájuk is odafigyeljen valaki. Most neked jut a főszerep. A csoportvezetőid örülnek a sikereidnek, segítenek, ha gondjaid vannak, és veled együtt élvezik a nyári tábor minden pillanatát.

Szeretik, akik gyerekkoruk legszebb nyári élményét keresik és találják meg ebben a táborban. Hallgasd csak meg azokat, akik az elmúlt 16 év valamelyik táborában velünk táboroztak. Ők már tudják, miért olyan emlékezetes minden találkozás.

Szeretik, akik a tiszta rendezett környezetben érzik jól magukat. Akik nem érik be akármilyen körülményekkel. Füves, árnyékos udvar, madárcsicsergés, általános tisztaság és persze kedves emberek vesznek körül a nyári táborban is.

Szeretik, akik nem csak az egész napos semmittevést tartják fontosnak, és azok is, akik nem csak a tanulási lehetőséget keresik. Azok szeretik igazán, akik tudják, élményből is, tudásból is éppen ennyi kell egy nyári táborban.

De van egy másik ok is, ami talán a te részedre is a legfontosabb: A Nyári Táborok olyan nyári szabadidős rendezvény, amelyről büszkén mesélheted: ott voltam, részt vettem! Gondold csak el, hogyan fogadják társaid a nyári élménybeszámolódat, ha azzal kezded: „Ott voltam Moravicán a legjobb vajdasági táborban! Amikor beindult az élménygép, már megszűnt minden más a számunkra. Képzelheted…”

A Nyári Táborokról szóló történetek mindenkit érdekelnek. Azokat is, akik még nem jártak itt, mert nagyon kíváncsiak arra, amiről már olyan sokat hallottak. És azokat is érdekli, akik már részesei voltak, hiszen pontosan értik minden szavadat és ismét átélik azokat a feledhetetlen közös pillanatokat.

Hát, erről tényleg kár lenne lemaradni!

Jelentkezz most, mielőtt megtelne a kedvenc táborod! Kattints arra a táborra, amelyikben részt fogsz venni és töltsd ki a jelentkezési lapot! → Játék, MIT-tábor, Kamasztábor .
Kérdésed van? Valamit nem értesz? Írj emailt most!

Vezetőség

Besnyi Szabolcs

Táborvezető

Ifj. Méhes Béla

Ifj. Méhes Béla

Táborvezetőségi tag

Mašić Dejan

Beszerző és technikai személyzet felelős

Tóth Rolland

Szabadidőprogramok vezetője

Tojzán Ákos

Szabadidőprogramok vezetője